Az egész történetünk 4 éve és 2 hónapja kezdődött. Meglepően, egy beszélgetésnek indult találkozóból. Majd kb. napra pontosan 3 éve összeköltöztünk. A hétvégén meg elköltöztünk. Illetve csak én meg Titi.
4 évet lezárni nagyon nehéz. Főleg úgy, hogy az én érzelmeim nem nagyon változtak. Az biztos, hogy valami elfogyott, valami történt. Azt is tudom, hogy amíg az elején rengeteget beszélgettünk a végén már szinte semmit. Bár úgy igen nehéz kommunikálni, mikor a másik nem figyel rám. Mikor a másiknak más sokkal fontosabb.
Én azt gondolom egy jól működő kapcsolat az egy szövetség, egy mindent megteszek a másikért. Azt gondolom én megtettem.
Nem vagyok egy 100%-osan háziasszony típus. ...és azt is tudom, hogy szeretem ha dicsérnek. Nem kell sokra gondolni, de tök jól esik az ha pl. ügyesen beparkolok valahová, hiszen ez mint nő, nem mindig megy elsőre. De azt gondolom a dicséret nem kerül semmibe, de baromi jól tud esni.
Amit érzek, hogy a női mivoltom a béka segge alá került. Ha valaki szeretne felnézni a másikra akkor a másikkal úgy is kell viselkedni.
Nem szeretek vitatkozni, mert nincs erre megfelelő "vita-sémám". Így nem is nagyon tudok, éppen ezért próbálom kerülni ezeket a helyzeteket.
A kapcsolatunk során többszőr éreztem azt, hogy amit tett azzal megalázott engem, de akkor nem szóltam... Mások viszont tisztán látták, és persze megkérdezték miért nem tettem... Mert akkor vitatkozni, esetleg veszekedni kell, én meg azt nem szeretek. Főleg nem azzal akit a szeretek.
Célok: egy kapcsolatban ezeknek közösnek kéne lenniük. Ez biztos, hogy az egyik "bukó-pont" volt. Én még gyereket szeretnék, Ő nem. Én tanulnék még Ő ezt nem támogatta. Ha nincs nekem sem egy elfogadó hátterem, akkor nem tudom a céljaimat megvalósítani. Biztos Ő is szeretett volna valamit... nem mondta, nem beszéltünk ilyenről.
Azt gondolom, hogy valaki családnak, szövetségnek érezzen egy kapcsolatot ahhoz el kell fogadni egymás barátait , szüleit, exeit. Amíg én mindenkit próbáltam elfogadni, addig Ő nem szerette egy barátomat sem.
Azt mondta , hogy nekem ott vannak a szüleim akik segítenek. Ha azt látták volna, hogy mi családként működünk, akkor nem csak nekem, hanem NEKÜNK is segítettek volna.
Titi mondta mikor elmondtam neki, hogy úgy néz ki, hogy haza kell mennünk: -Anya itt nem szeretnek minket akkor meg inkább menjünk.
Valahol ezzel felnyitotta a szemem.
Összepakoltam, és a hétvégén áthurcolkodtam haza.
Most meg itt ülök az agyamig taknyosan, legszívesebben hazamennék lefeküdni, de nincs hova...
