Régen írtam már, de ez megszokható nálam, hogy leginkább akkor írok amikor már a gondolataimat a bennem lakozó érzéseket nehezen tudom feldolgozni.
Az elmúlt 9 hétben külső akadályozó körülmények miatt Titi anyukáméknál élt. Remélhetőleg most már hazaköltözhet/ hazaköltözhetünk. A végére persze a szüleim is elfáradtak, belefáradtak, pedig imádják az unokájukat. Apukámmal történt beszélgetésem adta az ötletet , hogy elgondolkozzak ezen a listán. Ami van, és szerintem sokunk életében előfordul, hogy kinek mi a fontosabb, mikor mi kerül inkább előtérbe.
Nekem is van ilyen listám, és apukám legnagyobb megdöbbenésére nem az áll az első helyen amire Ők gondoltak.
Gyerekként nagyon visszahúzódó voltam, olyan mintha elnyomtak volna, és nem mertem, nem tudtam élni a magam kis életét. Mióta van ÉLET azóta mintha 180 fokot fordult volna velem a világ. Kinyílt, kinyíltam, és megpróbálok az lenni aki igenis vagyok, az érzéseimmel, a vágyaimmal, az értékeimmel együtt.
Biztos rossz megtapasztalni egy szülőnek, hogy nem az történik a gyerekével amit Ő szeretne, az nem úgy éli az életét ahogy Ő jónak látná. De szerintem ennek nem is így kell lenni. Nekem is lehetnek titkaim a szüleim előtt, azt gondolom nem tartozom elszámolással feléjük már minden percemmel. Ez az egy életem van, ezt kell úgy leélnem, hogy ha majd öregasszonyként visszagondolok az eltett évekre akkor ne bánjam meg, hogy ezt sem éltem meg, azt sem éltem meg.
Lehet ez önzőség, de egy kicsit lehetek önző a saját életemmel.... gondolom...
