2013. augusztus 1., csütörtök

A kimaradásról...

Hát igen.... Megint elhanyagoltam az én kis blogocskámat.

Hoztam egy elhatározást, miszerint megpróbálom használni a tavaly megszerzett képesítésemet és feljebb lépek a ranglétrán egy kicsit. Meg végig gondoltam, hogy van 3 munkahelyem, ami kicsit kizsigerel, ill. időnként olyan pszichés "megzakkanásom" van más hisztijei miatt , amit már nehezen visel a környezetem. Ebből kiderül, hogy igen , nem szeretem a műhisztis nőket.... akik a maguk hülyesége és megfelelniakarásukból fakadóan sírnak, rínak, de közben mosolyogva csinálják.
A másik indokom, hogy ennyi pénzért....

Szerencsémre egy olyan orvossal dolgozom együtt, aki tudott segíteni a tovább lépésben. ÉLETtel kicsit kipofoztuk az önéletrajzomat, amit elküldtem e-mailben. Láss csodát, még aznap felhívtak, hogy mikor tudok bemenni egy beszélgetésre. Időpont egyezkedés után villant az agyamban, hogy uhhhh, én aznap konferencián vagyok...  Nem baj! Reggel megmutatom magam, és ameddig ők hallgatják a sok okosságot, addig én átmegyek a megbeszélésre. Ami teljes sikerrel zárult. Másnap telefonált az ápolási igazgató, hogy akkor a következő héten még le kéne ülnünk beszélni, mert ők látnak bennem fantáziát. Amit gyorsan eldöntöttem, hogy nekem az a pénz amit ők ajánlottak kevés... De, elmentem és beszéltünk.

Ami szépen közbeszólt, hogy pikk-pakk váltsak az egy beszélgetés  a lányommal, ill. egy gondolatmenet... Mi is a fontosabb... A kihívás vagy a szabadságom. Most még a szabadságom ami a döntés alapja volt.

Mit is jelent a szabadság?
Nekem azt, hogy van normális emberi időben, mikor más dolgozik, nekem nem kell kivenni szabit, hogy ügyeket tudjak intézni, ill. Titit nem fél7re kell suliba vinni. Péntek reggel még odabújhatok ÉLEThez, és du kivihetem a vonathoz. Nekem ezek nagyon nagyon nagyon fontosak!!!!

Ami biztos, hogy az egyik munkahelyemről szeptember 1-gyel elmegyek. Jön 4 hónap ami alatt kipihenem a lelkii terrort.
Januárban meg lehet tovább lépek... Akkor is a szabadságom lesz a legfontosabb... de talán már a kihívás keresése is előtérbe kerül.


Kicsit más...

Anno  mikor kiderült hogy észak Buda az Észak -Magyarország régióhoz csatlakozik egészségügyi ellátás terén örültem... Most kevésbé...
Nagypapám több napig rosszul érezte magát, gyenge lett... kihívtam az ügyeletet, akik beküldték a Honvédkórházba... Este 10-re értünk be, és 3 óra volt mire egyáltalán orvos hozzá szólt. A 90 éves ember addig ott ült egy vas széken... Kértük, hogy esetleg lefekhetne... erről lazán elfelejtkeztek...
Másnap du 6kor vitték át a Margit kórházba...  Nem kicsit háborodtam fel... Azt sem kérdezték meg , hogy kér-e egy pohár vizet? Hova jutunk??? Én szégyellem magam amiért az eü-ben dolgozom.

Szóval zajlik az élet....