Népnevelés

Valakinek fel kell vállalnia. Kérdés az én alig olvasottságommal van-e értelme...
Hetente 1-2x ügyelek egy budai (ez az egy van) gyerekügyeleten.

Ami biztos, hogy a szülők többsége nem tud lázat csillapítani.
Nincs tisztában azzal, hogy mikor hova forduljon. Lehet ez a gyerek háziorvosok hibája is, de nem kell minden "szirre-szarra" szirénázó ügyeletes orvost hívni.
Az ügyelet a sürgősségi állapotok ellátására hivatott. Ilyen a görcsös állapot, a croup, a fulladás.
Ha valakinek fél órája láza van az nem ügyeletei teendő.
Azzal másnap le kell menni a háziorvoshoz.

Hasznos lenne ha lenne otthon mindenkinek egy kis házipatikája, amiben a legfontosabb gyógyszerek benne vannak. Van rengeteg olyan gyógyszer ami recept nélkül kapható. De azt gondolom egy ilyen kis dobozkához a háziorvos is ad segítséget.

Elhatároztam, tehát megteszem. Megpróbálom leírni és összeszedni mindenből a legfontosabbakat.

A lázzal kezdem.

Új élet reménye...

A remény hal meg utoljára!!!

Megpróbálok kitartani!!! Ha az  esti fohászaim meghallgattatnak, akkor remélhetőleg egy idő után boldog lehetek, boldogak lehetünk.

Ennek egyik lépcsője, volt a szakítás.
Amin már én is gondolkodtam egy ideje. Szerettem... de ez kevés volt. Talán most... Ha mindkét fél beleteszi magát a kapcsolatba 100 %-osan akkor csak sikerül.

Valamit tanítani szeretne nekem az ÉLET nevű játék ezzel.

KITARTÁS!!!!!!

Egy válás története...

Az egész történetünk 4 éve és 2 hónapja kezdődött. Meglepően, egy beszélgetésnek indult találkozóból. Majd kb. napra pontosan 3 éve összeköltöztünk. A hétvégén meg elköltöztünk. Illetve csak én meg Titi.

4 évet lezárni nagyon nehéz. Főleg úgy, hogy az én érzelmeim nem nagyon változtak. Az biztos, hogy valami elfogyott, valami történt. Azt is tudom, hogy amíg az elején rengeteget beszélgettünk a végén már szinte semmit. Bár úgy igen nehéz kommunikálni, mikor a másik nem figyel rám. Mikor a másiknak más sokkal fontosabb.

Én azt gondolom egy jól működő kapcsolat az egy szövetség, egy mindent megteszek a másikért. Azt gondolom én megtettem.

Nem vagyok egy 100%-osan háziasszony típus. ...és azt is tudom, hogy szeretem ha dicsérnek. Nem kell sokra gondolni, de tök jól esik az ha pl. ügyesen beparkolok valahová, hiszen ez mint nő, nem mindig megy elsőre. De azt gondolom a dicséret nem kerül semmibe, de baromi jól tud esni.

Amit érzek, hogy a női mivoltom a béka segge alá került.  Ha valaki szeretne felnézni a másikra akkor a másikkal úgy is kell viselkedni.

Nem szeretek vitatkozni, mert nincs erre megfelelő "vita-sémám". Így nem is nagyon tudok, éppen ezért próbálom kerülni ezeket a helyzeteket.
A kapcsolatunk során többszőr éreztem azt, hogy amit tett azzal megalázott engem, de akkor nem szóltam... Mások viszont tisztán látták, és persze megkérdezték miért nem tettem... Mert akkor vitatkozni, esetleg veszekedni kell, én meg azt nem szeretek. Főleg nem azzal akit a szeretek.

Célok: egy kapcsolatban ezeknek közösnek kéne lenniük. Ez biztos, hogy az egyik "bukó-pont" volt. Én még gyereket szeretnék, Ő nem. Én tanulnék még Ő ezt nem támogatta. Ha nincs nekem sem egy elfogadó hátterem, akkor nem tudom a céljaimat megvalósítani. Biztos Ő is szeretett volna valamit... nem mondta, nem beszéltünk ilyenről.

Azt gondolom, hogy valaki családnak, szövetségnek érezzen egy kapcsolatot ahhoz el kell fogadni egymás barátait , szüleit, exeit. Amíg én mindenkit próbáltam elfogadni, addig Ő nem szerette egy barátomat sem.

Azt mondta , hogy nekem ott vannak a szüleim akik segítenek. Ha azt látták volna, hogy mi családként működünk, akkor nem csak nekem, hanem NEKÜNK is segítettek volna.

Titi mondta mikor elmondtam neki, hogy úgy néz ki, hogy haza kell mennünk: -Anya itt nem szeretnek minket akkor meg inkább menjünk.
Valahol ezzel felnyitotta a szemem.

Összepakoltam, és a hétvégén áthurcolkodtam haza.

Most meg itt ülök az agyamig taknyosan, legszívesebben hazamennék lefeküdni, de nincs hova... 

Nyaralás

Egy rövid nyaralás Szerencsen... Persze a gyerekek probálgatták a határaimat...

A gyerekek lizingeltek... Az az Drágáé.
Augusztusban folyt. köv.

Kétség eloszlatva... döntés megszületve...

Szóval.... Úgy döntöttem, hogy itthon maradok.
Miért???
Mert szerintem ez a legjobb döntés. Menjenek, érezzék jól magukat. Én meg addig alszom amíg jól esik, addig vagyok fent amíg jól esik. Összepakolom a lakást, és mire hazajönnek szép rend fogad mindenkit. Titinek is meglesz a szobája. Pihenek, alszom, feltöltődöm. ...és nagyon fog hiányozni Drága, hiszen a másik felem.
De így jobb mindenkinek. Az én idegrendszeremnek, Drága lelkének, idegeinek. 6 napot együtt lehet a gyerekeivel.
Hétfő reggel hazavonatozom Szerencsről.

Augusztusban 1 hetet úgyis együtt töltünk.
Ígéretet kaptam , hogy kárpótol Drága.

Tehát... a jövőhéten nyaralok!!!

Öröm, düh, kétség...

Öröm:  A legnagyobb örömöm a lányomban van. Mert valahogy egy olyan nagyon jól sikerült gyerek lett. Az élet bármennyire is akadályok elé állít minket, de Ő dacol ezzel és igyekszik a lehető legtöbbet és legjobbat kihozni belőle. Miért is mondom ezt???
2 hete lett vége a sulinak. Bizi osztás. Amit tudtunk láttunk, az az , hogy nem lesz a bizonyítványa. Tanult és tett is érte éppen eleget, még úgyis, hogy közben volt egy közel 3 hetes kimaradás mikor műtötték a lábát.
2 héttel az évvége előtt szólt az osztály főnöke Titinek, hogy jó lenne ha megjelennénk az év zárón... Mondtam magamban, hogy na megint kapunk egy könyvet. Mindegy , jó is az, ha elismerik a gyereket.
Igen , megkapta a jutalom könyvet. De mint kiderült nem ezért kellett mennünk. Gyerek kapott az iskola alapítványától egy ösztöndíjat! Ezt összesen 4en kapják. Egy alsós, 2 felsős, és egy gyerek aki a Csillagházban tanul. Az alsós Titi volt. Meglepődtem. Igazán nem is tudtam értékelni akkor, hogy ez mit is jelent. Aztán amikor jöttünk el, akkor köszönt oda mindenki és gratuláltak Titinek. Így értettem meg, hogy ez nem kis dolog.

A másik öröm ami a gyerek által ért. Az is egyfajta elismerés. Kértem, hogy menjen színjátszani, mert neki úgyis az eszéből kell, majd megélnie. Ha nem is lesz színész, vagy nincsenek is ilyen ambicíó, de a memóriájának, és a gondolkodásának mindenképpen jót tesz. Jövőre tervezte be a tanár nénijük, hogy előadják a Szentiván éji álmot. Most lesz nyáron egy, egy hetes tábor ahol felkészülnek rá. Titi az egyik akit név szerint meghívóval hívtak meg.

A düh: Van Drágának egy nagyon jó barátnője. Akinek a férje Kecskeméten tanít , mint töritanár. Sokat jár az osztályával Erdélybe. Elhatározták, hogyha van kedvünk, akkor idén menjünk el együtt meg Drága gyerekei mi is , és nézzük meg milyen is ez a vidék. Elvileg júli 11-én indulunk. De elötte még elmegyünk Szerencsre Drága anyukájához. Tegnap telefonált Emese, hogy akkor Ő nekünk is bevásárol... Minek is??? Kérdeztem...  Ami fix, hogy én egy nagyon válogatós ember vagyok. Elég kevés az a kaja amit megeszek. Tehát nekem ne vásároljon be. De azt gondolom, hogy vagyok annyira képes, hogy egy hétre amit vinni kell összeszedjem és megvegyem. De leginkább megvegyük.  Most nagyon elgondolkoztam rajta, hogy szeretnék-e így menni én is Erdélybe... Nagyon nem szeretem mikor helyettem szeretne valaki bármit is megcsinálni. Mintha én erre képtelen lennék. Szerencsre lemegyek. Aztán majd kiderül.
A kétség meg természetesen ebből adódik. Ha elmegyek jól fogom érezni magam? Ha nem érzem mégsem jól magam , akkor minek is mentem? Valahol a szívem mélyén mennék. De nem mindig ez a jó választás. Most nagyon úgy érzem, hogy nem a szívem szerint kell cselekednem.

Egy dicséret előzménye...

Május 12. A nemzetközi ápolok napja

Mikor 1994-ben leérettségiztem sose gondoltam volna, hogy egyszer ki kell mennem egy csomó ember elé, mert kapok valamit…

Szóval… Érettségi… Munka. A Budai Gyerekkórház fül-orr-gégészeti (F-O-G) osztályán kezdtem. Szeptembertől mehettem iskolába gyerekszakápolónak. Ez akkor nagy szó volt, hogy rögtön suli után elkezdheti valaki  a képzést. Szerencsésnek mondhatom ezért magamat. Gyakorlatokra kellett járni. Saját intézményen belül megoldottuk. Ennek az lett az eredménye, hogy átcsábítottak a belgyógyászatra.

Ehhez tudni kell, hogy nem éreztem jól magam a F-O-G-en , így a csábítást nem volt nehéz elfogadnom.  Itt dolgoztam másfél évet. Majd elegem lett az egészből és elmentem egy ingatlanirodába dolgozni. 10 hónapig bírtam gyerekek nélkül…  Innen némi barátnői segítséggel kerültem a Szt. István kórház Újszülött osztályára. Ezt nagyon szerettem. Sikereket értem el, jó volt egy nem „egész”családot elindítani a CSALÁD felé. Milyen egy gyerek, mit és, hogy csináljanak otthon, hogy kellemes életük legyen. Miközben dolgoztam megjelent életemben a férfi is. Majd én is elérkezettnek láttam az időt, hogy gyerekünk legyen. Mivel igen hamar kiderült, hogy ikerterhes vagyok, sajnos hamar betegállományba kényszerültem. Megszületett Titi.

 Ezután jött egy 5 és fél éves szünet az egészségügyi pályámban.  Mivel az túl egyszerű lett volna, hogy születik egy egészséges gyerekem, ezért hatalmas feladatott kapva egy mozgásában korlátozott gyermeket kellett elindítanom az életbe.

Majd mikor Titi 5 éves lett és találtam neki megfelelő óvodát, kaptam egy ajánlatot. Menjek vissza oda dolgozni ahonnan indultam. Amire kellettem akkor azt szívesen elvállaltam. Mikor érettségi után dolgozni kezdtem az 12 órás műszak ágy mellett, ami most adódott az 4 óra szakrendelőben, laborban. Ez pont jó volt. Szerettem. Majd fejlesztették a recepciót és olyan ember kellett, akinek van némi köze ehhez az egészhez és talán tudja koordinálni a betegeket a rendelésekre. 3 hónapig egy kolléganővel csináltam , majd 9 hónapig egyedül.  Megadatott az amire vágyik az ember, hogy bekerülhessen orvosok mellé rendelni.  Nagyon szeretem csinálni, rengeteget tanulok belőle, és azt érzem, hogy az orvosok szeretnek, becsülnek.

3 éve összevonták a Budai Gyerekkórházat a Szt. Margit kórházat meg a Szt. János kórházat. Igazából tavaly tudatosodott bennem, hogy van ilyen nap. Nemzetközi ápolok napja…  A mi kórházunkból évente 2 ember kap ezen a napon valamilyen elismerést.

Tavaly a kolléganőnk kapta Ápolási igazgatói Dicséretet. Nagyon örültünk neki.

Idén a főnököm a lelkemre csomózta a kolléganőmmel együtt, hogy nekünk muszáj mennünk! A hátunk közepére sem kívántuk. De hát ha menni kell, menni kell.

Meg sem fordult a fejemben, hogy valaha ilyen megtiszteltetésben lesz részem… Idén a kolléganőm kapott Ápolás igazgatói dicséretet, én meg Főigazgatói dicséretet. Nálunk ennél nagyobb elismerés nincs. Max a minisztériumi… De azért azt gondolom nagyon nagyot kell tenni. Kb. Massa  kaliberű embert ápolni…

Azért érdekességnek a végére… Minden pénteken a főigazgató helyettessel rendelek. Mikor átvettem a virágot meg a papírt, tőle is kaptam 2 puszit.  Odasúgta a fülembe, hogy holnap ugye találkozunk??? Erre mit mondhattam volna? Persze hogy ott leszek és találkozunk!