Még nincs egy éve, hogy kedvenc középiskolai osztálytársaim elhívtak koncertre ahol egy közös osztálytársunk is zenél. Menjünk, mondtam... Na itt vesztem el... Megszerettem, beleszerettem a zenébe a mondani valóba.
...és ez a zene fertőz, nagyon... :D Fertőzi a barátaimat és a lányomat is. Már hónapok óta mondja mondogattja, hogy anya, nyáron mikor olyan helyen játszanak vigyél el engem is.
Tegnap jött el ez a nap. Megbeszéltük Dorka barátnőmmel, hogy Budaörs nincs messze , menjünk koncertre. Ő hozza a barátnőjét én viszem Titit. Még otthon náluk ők "bátorra itták magukat". :)
Mi már teljesen felkészültek voltunk, mert kedden , az utolsó tanítási napon bezsuppoltam a kerekesszéket az autó hátuljába, így tegnap csak ki kellett venni, ülhetett bele gyermek és irány a koncert.
Pont a koncert elejére érkeztünk meg. Bent a dühöngőbe kerekesszékkel nem biztos, hogy szerencsés lett volna, így a szélén álltunk le, onnan is látható volt minden.
Egyszer csak Dorka barátnője megkérdezte az arra járó menedzsert, hogy nem tudnánk-e bemenni a színpad mellé, mert a gyerek onnan jobban látna. Kisvártatva 2 VIP jeggyel tért vissza. Titi és Szilvi így bement tombolni a backstage-be. Majd egy idő után utánuk ment Dorka is.
Koncert végén természetesen megvárták a zenekart és készülhettek fantasztikus fotók együtt.
Köszönjük a kedvességet, meg a lehetőséget!!
Egy örök rajongót szereztek maguknak ezzel!!
Gyerek teljesen felpörögve hajnal 1kor aludt el. :)
Csak leírom mi minden történik velünk. Időnként rám jön a grafománság... Az előzmény: http://korallvirag.freeblog.hu/
2013. május 5., vasárnap
2013. április 29., hétfő
Gondolatok...
Túl vagyok egy csodálatos hétvégén. Azt gondolom, hogy ha más lenne a helyemben nem így jellemezte volna ezt a 2 és fél napot.
Titi elment a barátnőjéhez és ott töltötte a hétvégét. Mi pedig péntek délután egy jó kis fül akupunktúra után barátságot kötöttünk a festékes vödörrel meg a walkiddal.
2 lakiként élem az életem. Egyik "lakiságom" az otthonomnak mondott lakás ahol utálok élni, utálom a helyzetet és menekülök onnan 16 éves korom óta. Próbáltam... de nem megy, hogy ott éljek. Megoldás lenne eladni, és elköltözni, de egy panelból hova? Úgy, hogy a nagyapámmal együtt kell élni, és nem hinném, hogy költözne... Itt is volt tapétázás meg festés 3 hete. De szerencsére ahhoz sok közöm nem volt.
Bezzeg a hétvégén! A másik "lakiságom" a párom lakása. Tavaly a tél elején leáztunk, és ezt meg kellett már csinálni. De ha belefogunk valamibe akkor az egész lakást fessük ki. Beszereztük a megfelelő anyagokat, festék, ecset, henger, takarófólia.
Péntek du. ÉLET nekiállt kifesteni a fürdőt meg a konyhát. Életében először fogott ilyen eszközöket a kezébe. Tök ügyesen megcsinálta, bár akadtak kisebb-nagyobb problémák, hogy , hogy férjen be a létra a fürdőbe, meg, hogy érje el a legtávolabbi sarkot, de megoldotta. Pénteken elküldött kicsit vásárolni, hogy kell még ez meg az... ne nehezítsem meg a dolgát azzal, hogy beleszólok. De kellenek ezek az élmények is egy kapcsolatba, hogy tudjam, tudjuk meddig mehetek el. Este beestünk az ágyba.... kis szeretgetés és alvás.
Szombat reggel viszonylag korán kelve újra neki veselkedés a festésnek. Elkezdődött a logisztikázás a nappali-hálóval. Mit hova tegyünk, hogy elférjen, és 2 falat meg a plafon egy részét megtudja közelíteni. De mert akartuk sikerült. Összepakoltunk, és elkezdődött a szépítés. Szombaton is volt egy köröm boltba, mert kellett még takarófólia, meg ablakpucoló cucc.
A fizikai munkát az én ÉLETEM csinálta a szellemi pluszt adtam én hozzá. :)
Azt már előre kitaláltuk, hogy szombat este elmegyünk szórakozni kicsit. Elindultunk, de a végén otthon kötöttünk ki. Közben jutott időnk egy mélyebb beszélgetésre, meg némi alkoholos italok vásárlására is.
Vasárnapra már csak egy 2 -2 és fél órás munka maradt hátra. Reggel kényelmesen felkeltünk, elmentünk még festékért, mert az szombaton elfogyott, a szobát átpakoltuk, hogy a maradék 2 fal is lefestésre kerüljön, majd nekiveselkedett az én kedvesem a munkának.
Jött a visszapakolás, szoba átrendezés, ki és megmosakodás, és a jól megérdemelt pihenés.
Amit tudok, hogy kellenek ezek a hétvégék nekünk, ami jut és amikor jut, mert feltölt és talán teljesebbé teszi a kapcsolatunkat. Kell, hogy kommunikáljunk egymással minél többet és ha úgy adódik meg kell oldani a problémákat.
Imádom, hogy megfontolt, hogy engem sem enged bele hülyeségekbe, és visszafog, hogy tanít, hogy tanulhatok tőle.
Azt gondolom, hogy ÉLET-nek ez a festés terápia is volt. Ez egy érzés, nem tudom, hogy van-e mögötte igazság , de ha az érzéseim nem csalnak meg, meg az amit mond, amit abból következtetek , akkor neki fontos volt most, hogy fizikailag kicsit leterhelje magát.

2013. április 25., csütörtök
Engem az ág is húz... avagy minden összejött
Na , hol is kezdjem...
Talán még tavaly év végén kéne... Egyik délután arra eszméltem, hogy 2 nagy csípés van a hátam közepén. Viszket , és csak nő... Nem gondoltam én semmi rosszra, de megkértem a kollégámat nézze meg. Hát csúnya. Hívtam az allergológus doktornőt a kórházba, hogy rá tudna-e nézni. Rátudott. Mondta is mi csípet meg... Szemem szám tátva maradt... Nálunk ilyen bogár??? Tuti nincs. Porszívóztam mint az örült, de nem találtam semmit... csípések meg csak lettek rajtam... meg Titin is.
Volt férjem mesélte, hogy náluk is van ilyen bogár. :( Mikor Titi ott aludt csípésekkel teli jött haza.
Hozta haza egyik pénteken voltférj a gyereket és elkezdett kutakodni... Hát megtalálta az elkövetőket a nagypapám szobájában.. Megbizonyosodtunk... hívatlan vendégeink vannak... Elindult a küzdelem, az interneten a bújás, ki , hogy tudott megszabadulni tőlük. Nekünk a 4. hónap ami talán megoldja. Volt kint 3x szakember aki azt mondta kiirtották... Nem sikerült. Tegnap olyan volt kint aki a szüleim ismerőse. Most drukkolunk! Elég volt belőlük!!!
Ezzel elindultunk egy lavinán...
Beadtam az adóbevallásom... 91.000-ft-ot kell befizetnem, mondjuk ez az én hibám, mert hülye vagyok a hivatalos papírok kitöltésében.
Elromlott a mosógépem.
Voltférj rátérdelt Titi szemüvegére.
...és akkor még elmentem nyári gumit cseréltetni... Nem volt időpontom, csak az elhatározásom, meg a csomagtartóban a csere gumi készlet. Keresgéltem... aztán találtam egy gumis aki nem időpontra dolgozott. Feltette a centírozóra a gumikat és azt mondta, hogy üt a felni. Vigyem el felnishez. Elvittem... Nagy szemekkel nézett, hogy hogy lehet valaki olyan hülye, hogy a kötegelő műanyag drótot amire egy vonalkód, meg az van rányomtatva melyik tengelyen volt a kerék, nem veszi le...
Akkora szerencsém volt, hogy ki is cserélték, egy fél óra várakozás után a kerekeimet.
Ami jó: az a magánéletem ÉLETTEL!!! Az fantasztikus! Megélünk minden álmunk vágyunk. A hétvégén meg festés...

2013. március 31., vasárnap
Fontossági lista...
Régen írtam már, de ez megszokható nálam, hogy leginkább akkor írok amikor már a gondolataimat a bennem lakozó érzéseket nehezen tudom feldolgozni.
Az elmúlt 9 hétben külső akadályozó körülmények miatt Titi anyukáméknál élt. Remélhetőleg most már hazaköltözhet/ hazaköltözhetünk. A végére persze a szüleim is elfáradtak, belefáradtak, pedig imádják az unokájukat. Apukámmal történt beszélgetésem adta az ötletet , hogy elgondolkozzak ezen a listán. Ami van, és szerintem sokunk életében előfordul, hogy kinek mi a fontosabb, mikor mi kerül inkább előtérbe.
Nekem is van ilyen listám, és apukám legnagyobb megdöbbenésére nem az áll az első helyen amire Ők gondoltak.
Gyerekként nagyon visszahúzódó voltam, olyan mintha elnyomtak volna, és nem mertem, nem tudtam élni a magam kis életét. Mióta van ÉLET azóta mintha 180 fokot fordult volna velem a világ. Kinyílt, kinyíltam, és megpróbálok az lenni aki igenis vagyok, az érzéseimmel, a vágyaimmal, az értékeimmel együtt.
Biztos rossz megtapasztalni egy szülőnek, hogy nem az történik a gyerekével amit Ő szeretne, az nem úgy éli az életét ahogy Ő jónak látná. De szerintem ennek nem is így kell lenni. Nekem is lehetnek titkaim a szüleim előtt, azt gondolom nem tartozom elszámolással feléjük már minden percemmel. Ez az egy életem van, ezt kell úgy leélnem, hogy ha majd öregasszonyként visszagondolok az eltett évekre akkor ne bánjam meg, hogy ezt sem éltem meg, azt sem éltem meg.
Lehet ez önzőség, de egy kicsit lehetek önző a saját életemmel.... gondolom...

2012. december 31., hétfő
Évvége
Háát...Idén is eljött az év vége.
Ilyenkor az ember számadást csinál...
Én is ezt teszem...
Volt idén rossz is (szerencsére ez csak mutatóba) inkább jó dolgok történtek.
Az év elején még nehezen másztam ki a tudatból, hogy aki szeretet az már nem ezt érzi, de szerencsére ha engedem akkor jön más, és jött is! Persze ez a helyzet nem a legideálisabb, de most boldog vagyok, kiegyensúlyozott és megélem az életem! Nekem ez most mindennél fontosabb.
Sikeresen levizsgáztam idén, nagy para mellett, de volt ki segítsen, és ráleltem egy remélhetőleg jó emberre akivel barátnővé fogadtuk egymást és átsegítettük magunkat a nehézségeken.
Titi élete is rendben van. Fejlődik, virul , rájött milyen jó olvasni, és szívkérdésekben is kezdi az élet harcait.
Így az év végén jól eső volt egy koncert ahova barátokkal mentem, és jól eső a tudat, hogy szüleim jóvoltából van egy olyan járgányunk ami biztonságos és elég nagy ahhoz, hogy beleférjen a kerekesszéke Titinek.
Visszagondolva semmi olyat nem tettem amire nem lennék büszke, ne az én előre haladásomat segítené elő az életben!
Szóval, mindenkinek (magamnak is) hasonlóan jó,és eredményes új évet kívánok!!!

2012. december 2., vasárnap
A vizsga
Szépen lassan eljött a pénteki nap is az életembe. Ez a szépen lassan ez erős túlzásnak gondolom, mert amíg egy évvel ezelőtt mikor kezdtük a sulit azt gondoltam, hogy ahh... ez mennyire messze és mennyi időnk is van, a tapasztalat az volt, hogy szuperszonikus sebességgel érkezett el ez az időpont.
Előtte megint összeültünk a csajokkal, hogy felfrissítsük a tudásunk. Jók voltak ezek a napok, beszélgettünk, tanultunk, kicsit kimozdultunk a saját kis fészkünkből, és összedobtuk amink van.
Péntek reggel 8 óra.
Nem én voltam az első aki megérkezett! Ezt is megélem, hogy leszokok róla, hogy én legyek az első.
Lassan gyülekeztünk, megjöttek a tanárok, és gyűltek a sötét felhők is a fejem felett. Természetesen mindig van az ember életében és a tételsorban néhány olyan tétel ami nem a szívem csücske, és persze én mindig hozom a formám és azt húzom ki amit nagyon nem szeretnék, pedig nem úgy megyek be, hogy Édes Istenem csak ezt vagy azt a tételt ne húzzam ki....
Nyolcadik voltam a névsorban, ez már az előző vizsgán is bevált, hogy névsorban megyünk be, és úgy vizsgázunk.
Kihúztam... (nem azt kellett volna, már megint...) Ilyenkor mindig elkezdem erősíteni magam, hogy pedig ezt én tudom, és milyen okos vagyok, csak idő kell, hogy letisztuljon minden és felszínre törjön a tudás. Kétségbe nem szoktam esni, az elég volt egyszer mikor érettségiztem. Azóta kísért ez , "szar tételt" húzok ármány.
Projekt.... hogy nekünk ehhez mi közünk... hiszen ez felső fokú képesítést feltételez, ez meg igencsak középfokú képzés. De nagy levegő és irány megvédeni a szakdolgozatot.
Soha az életben nem írtam még ilyet, gőzöm nem volt róla, hogyan kell.
A témát kiválasztottam már jó régen, csak közbeszóltak a feletteseim. Aztán kerestem másikat, az már szimpi volt mindenkinek. Élettel összeültünk kérdőívet gyártottunk, kitöltettem, kiértékeltem, és Életem értelme nekiült és megfogalmazta az egészet. Nem vagyok egy jó fogalmazó, mindig ráírta anno kedvenc magyartanárom a dolgozataim végére, hogy " PONGYOLA"... Így utána gondolva, lehet nem is a fogalmazásomra értette, hanem ezt kellett valakinek karácsonyra vennie... :) :)
Na ma már ez mindegy is.
Szakdolgozat időre leadva és most védhettem meg. Megkaptuk a várakozási időnkbe az értékelő lapot amire írta az olvasó tanár a megjegyzéseit... Teljesen ledöbbentem... Az értékelőtanár és a vizsgaelnök is a legjobb osztályzatot adta rá! Én ennek mennyire nagyon örültem!!!! Leginkább azért mert élet írt már nekem egy dogát anno kommunikációból amíg én otthon feküdtem lázasan keveset tudva önmagamról. Hát az nem lett valami fényes! De tudtam, hogy ennek sokkal de sokkal jobbnak kell lennie. Ez így is történt!
Megvédtem, és kicsit elbeszélgettünk annak jótékony hatásáról is, hogy én miért is írom ezt a blogot. Nekem ez egy terápia. Kiírom magamból ami bent feszélyez amit különben nem tudom, hogy dolgoznék fel.
Így a végére egy nagy gratula nekem, meg persze ÉLETnek is!

2012. november 2., péntek
Vásárlás...
No nem én vásároltam magamnak... Jó, egy farmert vettem, mert már nagy szükségem volt rá.
Az elmúlt 2 hétben elég sokat beszélgettem D-vel. Gyógyítgattam beszélgetéssel a lelkét. Ha kibeszéli talán neki is jobb. Sajnálom őt nagyobb, rettentően drukkoltam neki, hogy most jöjjön össze az élete a szerelme.
Hát sajnos olyat tett, amiért az ÉLET a SZERELEM büntet.
Szóval... megkért menjek el vele vásárolni. A közös életünk ezen szegmense mindig is működött.
Tegnap 24 órában dolgoztam. Éjjel sikerült aludnom telefonokkal és bejövő beteggel együtt kb 3,5 - 4-órát. Ezzel már napi szintem működőképes vagyok, csak ha ágyat látok, ill. vízszintesbe kerülök akkor perceken belül bealszom.
Reggel munka után irányba vettem Rákoshegyet. Ugye a szerelemért az ember milyen sokat tud költözni??? Hát majd máskor meggondolja...
Rövid beszélgetés, új albérlettel ismerkedés után bekunyeráltam magam a fürdőszobába egy zuhanyért... Büdösen csak ne menjünk már vásárolni...
Aztán irány az Árkád.
2 helyet tűztünk ki célként. Gyógyszertár, és C & A.
Nem a parkolóházba álltam, meg hanem a lakótelepen, kisebb sétára a Bevásárló kp-tól. Ajtón be, balra gyógyszertár. Beszereztük a beszerezni valót. Majd következő bolt C&A.Ez gyors futamnak néz ki...
Farmer... meg kellett keresni a megfelelő méretet és utána pikk-pakk megvolt a 2 nadrág. Közben felkaptam 2 szimpi inget is. Ránézésre , nekem tetszett, tudtam, hogy neki is tetszeni fog, és mintha ráöntötték volna.
A következő nagy kihívás a kabát vásárlás, mert itt kemény kritériumoknak kellett megfelelni. De hát olyan kabátot kapni amit kb 6-7 évvel ezelőtt Ausztriában vett még anno ex-el... szinte lehetetlen.
De amit találtam neki, és azt gondoltam jó lesz a végén neki is tetszett.
Majd nekem farmer, és közben még talált 2 pulcsit is... Szóval sikeresen zártuk a bevásárló körutunkat.
Így ide a végére azért ide kívánkozik, hogy a párom tudta , hogy hova megyek és kivel. Sőt miközben úton voltunk többször beszéltünk telefonon is.
Persze kaptam mástól olyan megjegyzést , hogy csak egy miatt akarja, hogy elmenjek vele... csak azt akarja.
De erről szó sem volt.
:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)